Az éles bevetés…

Felhasználva az elsősegélynyújtó képzésemet, egy évig “különleges engedéllyel” a mentőknél dolgoztam. Kisegítő mentőápolóként egy kifejezetten sok balesettel és sérüléssel járó veszélyes területen teljesítettem szolgálatot, a Miskolci Lenin Kohászati Műveknél.

Itt hamar szembesültem az emberi élet sokféle nehézségével és a szenvedéssel. Megfigyeltem a fájdalom különböző formáit. Találkoztam a stresszből, az alkoholizmusból és a helytelen táplálkozásból eredő különféle kóros állapotokkal. Láttam a környezeti ártalmak és a mérgezések következményeit, a szörnyű baleseteket és a nehezen vagy alig gyógyuló sérüléseket.

Kifejezetten sok mindennel kellett szembenéznem. De ez kicsit sem riasztott el, hanem még inkább arra ösztönzött, hogy segíteni próbáljak az embereknek.

Egy életre szóló barátság kezdete...

Egy alkalommal, látva az akkori és ottani mentőautók rossz állapotát, a mentések között jó alaposan kitakarítottam a járműveket és rendet raktam a felszerelésben. Ezt egyébként valójában a hatékonyabb mentés érdekében tettem. Az egység vezető főorvosa – akivel később jó barátságot is kötöttünk – fizetésemeléssel és egy orvosi állásajánlattal jutalmazott. Már volt egy belgyógyászati állásom, pedig még el sem kezdtem az orvosi egyetemet. Ez óriási kincsnek számított akkoriban.

A “bevetések” közötti nyugalmasabb időszakokban az egyetemi felvételire is jó alaposan felkészültem. Ezért a második próbálkozás már sikeres lett.

A gyógyítás iránti csillapíthatatlan vágy…

Az egyetemi évek legelején úrrá lett rajtam az a vágy, hogy – remélhetőleg – mindent megtanulok a gyógyításról, ami csak létezik. Talán naivan hangzik, de tényleg abban bíztam, hogy az orvoslással majd mindenkit meg tudok gyógyítani.

Eleinte – gondolva, hogy az orvostudomány mindenre képes – még kicsit le is becsültem a hivatalos módszerektől eltérő gyógyító megközelítéseket, például a természetgyógyászatot és más alternatív gyógymódokat. Kezdetben ennek még hangot is adtam baráti körben.

Egy ilyen alkalom után belém hasított a gondolat. Ez a véleményem akár abból is fakadhat, hogy tudatlan vagyok ezeken a területeken. Nem méltó egy tudomány képviselőjéhez, ha alapos ismeretek híján mond véleményt valamiről. Ez egyfajta mulasztás – gondoltam. Ezért elhatároztam, hogy elolvasok legalább egy-két alternatív gyógyításról szóló könyvet a rendes tanulmányaim mellett. Igaz, ezeket még azzal a szándékkal vettem a kezembe, hogy több ismerettel alaposabb bírálatra leszek majd képes.

Feltárult egy új világ...

De az egyik könyv ellenkező hatást ért el nálam. Az orvostudományhoz képest alternatív módszerek kíméletlen bírálata helyett, inkább azok alapos megismerésére és a hátterük feltárására ösztönzött.

Tudtam, hogy a rám váró orvosi eskü arról is szól majd, hogy széleskörű tudással kell rendelkezni a gyógyítás teljes területén. Felismertem, hogy a gyógyítás nem szűkíthető le pusztán a hivatalosan elfogadott és akadémikusan is támogatott orvostudományra.

Főleg táplálkozástudományi kérdések és megoldások iránt érdeklődtem. Különös módon – bár az orvostudomány előtt ismert a jelentősége –, a gyógyításban még ma sem igazán alkalmazzák a táplálkozástudomány felfedezéseit.

Ha táplálkozásról van szó, akkor szinte kizárólag a koleszterinre fókuszálnak. Más, sokkal jelentősebb dolgokról pedig nem esik szó. Pedig a táplálkozási jellegű gyógymódok nem csak nagyon érdekesek, hanem rendkívül hatékonyak is. A megítélésüknél még a szakemberek figyelmét is könnyen elkerüli, hogy ezeket helyesen alkalmazva nem kell mellékhatásokkal számolni. Ez ellenben nem mondható el például a gyógyszeres kezelésekről.

Van itt azonban még egy szembeötlő különbség a gyógymódok között. Például a műtőasztalon csak passzívan fekszik a beteg és nem vesz részt a saját gyógyításában. A gyógyszert is csak lenyeli és csodát vár tőle az ember, de még mindig nem vesz részt úgy igazából, valóban aktívan a saját meggyógyításában. A táplálkozási módszereknél viszont a páciens aktív részvétele elengedhetetlen, abszolút követelmény. A hatékonyságért cserébe sok akaratot és kitartást kell áldoznia a páciensnek, és le kell mondania a passzivitás kényelméről.

Hosszú ideje folyamatosan figyeltem, követtem és tanulmányoztam ezt az igencsak széles területet. Egyébként ezt ma is töretlenül folytatom. A tanulmányaim során megismertem a különféle táplálkozási iskolák gyógyító, megelőző hatását. Később a háziorvosi praxisomban is alaposan megtapasztaltam az eredményeket.

A kilencvenes évek végén és a kétezres évek elején szép nagy praxist alakítottam ki. Az ország minden részéről, még a legtávolabbi pontjairól is jöttek hozzám betegek. Igen sok olyan pácienst gondoztam, akinek az állapota szorosan összefüggött a táplálkozással. Gondoljunk a cukorbetegségre, az elhízásra, a szív-érrendszeri betegségekre, a rosszindulatú betegségekre stb. Ennek kapcsán ismét megerősödött bennem, hogy az akadémikusan elfogadott módszereken túl, léteznek más, nemegyszer jobb és hatékonyabb elgondolások.

Az orvostudomány véges határai…

A tanulmányaim közben azt is felfedeztem, hogy olyan világban élünk, ahol a saját megfigyeléseket nem bátorítják, különösen olyankor, ha az egyéni tapasztalatok szokatlanok vagy eltérnek az “elvárt” iránytól. Láttam, hogy csak a megszokottat és a tekintélyelvet elfogadó hozzáállás a szokás. Jelenti ez azt, hogy nincs helye önálló kérdéseknek és saját elképzeléseknek. Ez egyfajta szolgalelkű szabálykövetés. Egy ilyen környezetben “eretnekség” az önálló véleményalkotás és a bevett tudományos “tények” újraértékelése. De nálam mégis a kíváncsiság győzött. Hajtott a tudásszomj és a saját megfigyelés iránti legyőzhetetlen vágy.

Ezekben az években szembesültem azzal is, hogy bár minden reményem az volt, hogy az orvostudomány mindent meg tud gyógyítani, ez hatalmas bánatomra nem így volt.

Egy kedves ismerősömnél gyógyíthatatlan betegséget diagnosztizáltak. Az orvostudomány, az akkori lehetőségei alapján csak széttárta a karját és nem tehetett mást, mint sorsára bízta az illetőt. Ez számomra elfogadhatatlan volt. Bár akkoriban az úgynevezett alternatív módszerek még lenézettnek és kuruzslásnak számítottak a konvencionális orvostudomány szemében. Ebben az esetben egyszerűen nem maradt más választás, ezt alkalmaztuk. Mégsem nézhettük tétlenül a helyzetet!

Bár az illető nem gyógyult meg soha maradéktalanul, hosszú-hosszú szenvedésmentes és sok szempontból boldog éveket nyertünk a számára. Lányaiból anyukák lettek, unokákat nevelt nagymamaként, és viszonylag idős korban hunyt csak el. Talán az a legfontosabb, hogy nagyon sok szenvedéstől kíméltük meg.

Melyik úton haladjak tovább?

Így jutottam el – továbbra is szenvedélyes gyógyítási vággyal és nagy tiszteletet érezve az orvostudomány iránt – az egyetemi ötödik év végéhez. (Az orvosi egyetem hat évig tart. Az ötödik év végéig minden kötelező elméleti tudást elsajátítunk. A hatodik év csupa gyakorlati tanulásból áll.)

Ekkor merült fel bennem az a kérdés, hogy biztosan – a szó klasszikus értelmében – fehér köpenyes orvos akarok-e lenni? Olyan, aki kizárólag az egyetemen tanított, a hivatalos módszereket alkalmazza? Vagy emellett alternatív módszereket és tudást is fogok majd használni? Ezt kellett eldöntenem.

Ezeknek a kérdésnek a felvetésében a korábbi tapasztalataim mellett egy újabb dolognak is döntő jelentősége volt. Annak is, hogy az alternatív megközelítések között több olyan módszerre is rábukkantam, ami a betegségek keletkezésének és befolyásolásának lelki hátterét hangsúlyozta.

Tehát volt egyszer a klasszikus, az egyetemen tanított orvoslás, amit csodáltam. Voltak az úgynevezett alternatív testi gyógyító módszerek (pl. táplálkozástudomány, vitaminok, természetgyógyászat). Harmadik meghatározó elemként pedig ott voltak a mentális, lelki elgondolások, gyógyító módszerek. Hívhatnánk ezeket összefoglalóan az ember lelki természetét hangsúlyozó gyógymódoknak is.

Az első nagy pofon…

De nem mindenki ítélte meg az egyetem melletti tevékenységemet ilyen kedvezően. Tekintettel arra, hogy akkor Szegeden laktam, és ott végeztem a hatod év gyakorlati tanulmányait, az ottani rektor hatásköre alá tartoztam.

Az egyik nap egy levél fogadott az egyetem rektori szintjéről. Az állt a szigorú sorok között, hogy elmarasztalnak, mert tudomásukra jutott a tevékenységem. Szerintük semmilyen gyógyító tevékenység nem összeegyeztethető az orvostanhallgatói léttel addig, amíg nincs meg a diploma.

A feljebbvalók eltanácsoltak Szegedről. Sőt ígérték, még azt is indítványozni fogják, hogy Debrecenben se fejezhessem be a tanulmányaimat.

Meghallgatást kértem, de hiába, mert nem kaptam. Anélkül, hogy szólhattam volna magamért, a döntés megszületett, végérvényesen és visszavonhatatlanul. Ez egy kemény lecke volt számomra.

József Attila hasonló helyzetben ezt így fogalmazta meg:

“Lehettem volna oktató,
nem ily töltőtoll koptató
szegény
legény.

De nem lettem, mert Szegeden
eltanácsolt az egyetem
fura
ura.”

József Attila: Születésnapomra (1937. április 11.) - részlet

Megértésre találtam...

Visszatértem Debrecenbe, az eredeti egyetememhez. Ott is meghallgatást kértem az egyik vezetőtől. Itt egészen más volt a fogadtatás. Az illető kíváncsi volt rám. Alaposan végignézte a tanulmányi előmenetelemet. Hosszasan elbeszélgettünk az alternatív gyógyítási iskolákról, amiről nagy szerencsémre elég sok ismerettel rendelkezett. Ennek köszönhetően a szemlélete is kifejezetten haladó volt.

Látva a jó eredményeimet, gratulált hozzá, hogy a tanulás mellett még a “bűnös gyógyító tevékenységre” is maradt időm. Majd nagy szeretettel visszahívott Debrecenbe, hogy ott fejezzem be a tanulmányaimat. Az ottani barátságos és demokratikus légkör minden további retorziótól és fenyítéstől eltekintett. Így orvos lett belőlem 1995-ben, amikor megkaptam a diplomámat.

Miskolci évek…

Akkoriban Miskolcon dolgoztam. Az ottani orvosi közösség rendkívül befogadó és szakmailag nagyon igényes volt. Ők nemhogy nem ellenezték a fura szokásaimat, hanem kifejezetten barátságosan és támogatólag fogadtak. Így rövid időn belül teljesen elnyertem a kollégák bizalmát és szeretetét, sőt számos területen beválasztottak a vezetőik soraiba is.

Például a Magyar Orvosi Kamara szinte minden szintjén képviseltem a társaimat (városi, megyei, országos). Sőt, tagja lettem a nagy tiszteletben tartott Országos Etikai Bizottságnak is.

Igazi szakmai nagyágyúkkal és etikai szempontból is példaértékű emberekkel volt szerencsém egy asztalnál ülni, tanácskozni és döntéseket hozni. Az itt tapasztalt, látott morál és bölcsesség komoly hatással volt rám az orvosi etika jelentőségét illetően.

Az általános orvosi diploma után Miskolcon szereztem meg a háziorvosi szakvizsgámat. A felkészülés során nagy hatással volt rám a mentorom tudása is. (Mentor: rangidős szakorvos, aki felelős a fiatal kolléga szakmai fejlődésért.)

Példaértékű volt, ahogy a páciensein messziről felismerte a betegségek tüneteit. Pillanatok alatt fel tudta mérni az állapotok súlyosságát. Sőt, akár a bezárt ajtón keresztül, a rendelőbe behallható köhögés hangjából is gyanút fogott egy tüdőgyulladásra. “Félelmetes” diagnoszta volt és hihetetlenül jól értett az emberek nyelvén.

Számos olyan dolgot tanultam tőle, amit az egyetemen egyáltalán nem oktatnak. Nagyon megszerettette velem a klasszikus, hagyományos orvosi betegvizsgálati és diagnosztikai módszereket. Ide tartozik például a járás, testtartás alapos megfigyelése, a szagok, illatok értékelése, a tapintás, a kopogtatás, és a hallgatózás a jól ismert fonendoszkóppal. (Fonendoszkóp: a “hallgató” amit a nyakukban hordanak az orvosok.)

A “mániámmá” vált a páciensek részletekbe menő megfigyelése. A fejembe is vettem, hogy kicsiszolom magamban azt a képességet, hogy a puszta érzékszerveimmel képes legyek pontos diagnózisok megállapítására. Ezt nagyon értékesnek gondoltam. Pedig akkoriban már igencsak kezdett elhatalmasodni a technikalizáció (műszeres diagnosztizálás) az orvostudományban. Egyre gyakoribbá vált a CT, MR stb., és egyre ritkábbá a klasszikus orvosi vizsgálat. Pedig azt nem pótolhatja semmilyen berendezés bármennyire is hasznos az alkalmazásuk.

Akikre nagy hálával gondolok…

Nagyon különös része volt az orvosi munkámnak, amikor egy családtagot, egy korábbi pedagógusomat vagy tanáromat kellett gyógyítani, valaki olyat, akinek a legtöbbet köszönhettem azért, hogy orvos lettem.

Az egész pályafutásom során több olyan pedagógussal, kollégával és mentorral is találkoztam, akik óriási hatást gyakoroltak rám. Ebből a szempontból rendkívül szerencsésen alakult az életem.

A karrierem valahol gyermekkoromban kezdődött az edzőmmel, aki nem fogadott el semmilyen puhányságot vagy “ trehányságot”, az ő szavaival élve. Megtanította, hogy vannak olyan eredmények, amihez az elvezető út kemény munkával van kikövezve. Folytatódott a többi tanárommal, akik emberségből, tudásból és tanításból állítottak elém példát.

Az egyetemen méltán világhírű professzoroktól, kiemelkedő képességű oktatóktól volt szerencsém tanulni. A szavaik a mai napig visszacsengenek. Volt például olyan professzorom, akinek a teltházas előadásaira időben kellett megérkezni, különben nem lehetett beférni a zsúfolásig megtelt előadóterembe. Hatalmas kompetenciája és csodálatos stílusa olyan volt, hogy azok is bejártak az előadásaira – például felsőbb évfolyamokról –, akiknek ez már nem lett volna kötelező.

Háziorvosként beletanultam a valódi gyakorlatba. Olyan kollégákkal ismerkedtem meg, akik azt is megtanították nekem, hogy az egyik legfőbb eszközünk az empátia és a segíteni akarásunk. Erre nagy szükség van olyankor, amikor az összes “fegyverzet” egy fonendoszkópból és egy vérnyomásmérőből áll.

A valós életben, otthon a betegágy mellett, a lakásokon nincsenek jól felszerelt laboratóriumok, nincs CT és MR, nincs steril környezet. És nincs másik kolléga sem, akivel megbeszélhetnénk a kérdéseinket, kitisztázhatnánk a bizonytalanságainkat, esetleg segítő nézőpontokat kaphatnánk. Kevés eszközzel, gyakran mostoha körülmények között, pillanatok alatt kell helyes és fontos döntéseket hozni. A mindennapi gyakorlat nagyon jó iskola.

Példaképek a tudomány világából…

A tanulmányaim során sok olyan tudós írásaiból volt szerencsém tanulni, akik az egész világ számára ismertek. Talán igazságtalanság, ha nem említem név szerint mindegyiket, de az képtelenség volna. Például magával ragadott a vitaminokat felfedező tudósok, akkoriban alapjaiban újszerű gondolkodása.

Abban a korban rendszerint valamilyen kimutatható konkrét, jelen lévő kórokot, kórokozót, valamilyen jelen lévő tárgyat, élőlényt vagy kémiai anyagot kerestek. Ők viszont képesek voltak úgy gondolkodni, hogy meglátták azt, hogy nem valami, hanem valaminek a hiánya a ludas a betegségben. Ahogy fantasztikus volt a maga korában a kórokozók felfedezése, éppolyan zseniális volt a hiánybetegség fogalma is.

Ez a mai embernek már egyszerű és hétköznapi, de akkoriban forradalmi hozzáállás és gondolat volt.

Szent-Györgyi Albert is egyike a tudósoknak, akikre felnézek. Őt azért említem szívesen, mert minden magyar embernek közel áll a szívéhez. És őt a szenvedélye, a bátorsága, a gondolkodásának egyedülálló volta, a nagyszerű személyisége talán még társai fölé is emeli.

Azt hiszem, az összes könyvét olvastam. Tetszett, hogy szabadon és gyorsan gondolkodott és cselekedett. Szinte azonnal a gyakorlatban is kipróbálta, ha valamit helyesnek, jótékonynak gondolt. Az ilyen viselkedés ma már elfogadhatatlannak számítana. Hiszen időközben a tudomány iszonyúan átalakult.

Ma már nem igazán hagynak teret az ilyen mértékű egyéni gondolkodásnak és terápiás szabadságnak. Ha valami gyógyhatással kapcsolatos kérdés felmerül, sok bonyolult, hosszadalmas klinikai vizsgálat készül. Ezek nagyon sokszor azzal az eredménnyel záródnak, hogy “az eddigi eredmények bár biztatóak, további vizsgálatok szükségesek”.

Szent-Györgyi korában és stílusában sokkal egyszerűbb volt ez. A megfigyelései alapján feltételezett valamit. Azonnal kipróbálta a gyakorlatban. Megfigyelte az eredményeket és eldöntötte, hogy a feltételezés jó vagy rossz. Persze ennek az is része volt, hogy olyan ártalmatlan, de rendkívül hatásos dologgal foglalkozott, mint a C-vitamin.

Ezt egy gyógyszerrel, bonyolult hatású mesterséges vegyi anyaggal nem szabad megtenni. Ezeknél az anyagoknál ugyanis olyan sok nem kívánt, vagy kifejezetten káros hatás lehetséges. A gyógyszereknél még kiterjedt és gondos vizsgálatok után sem zárható ki teljesen valamilyen kedvezőtlen következmény.

Az orvosi praxisom…

A praktizálásom időszakát összefoglalhatom úgy, hogy áldom az eszem, hogy korábban az orvoslás mellett döntöttem. Nehéz pillanat volt, amikor a hatodik tanév megkezdésénél ott álltam a döntés előtt. Vajon mi a legjobb, amit tehetek? Orvos legyek, vagy van ennél jobb választás is? Végül orvos lettem. És nagyon boldog vagyok, hogy akkor így döntöttem.

10 évig orvosként, háziorvosként praktizáltam. Közben nap mint nap alkalmaztam a táplálkozástudomány és a vitaminok területén szerzett tudást és egyre több tapasztalatot.

De annak ellenére, hogy a szép nagy praxisomban igen sok páciensemnek segíthettem, mindig is élt bennem egy vágy, hogy még több embernek segítsek. Különösen szerettem volna több eredményt elérni az egészség helyreállítása mellett az egészség megtartásának, megóvásának területén.

A céljaim egy újabb válaszúthoz vezettek…

Adódott egy lehetőség, hogy ezt az álmon megvalósíthassam. Újra ott álltam egy sorsfordító döntés előtt. Vajon érdekesebb, izgalmasabb és az emberek, betegek szempontjából hatékonyabb folytatás, ha háziorvos maradok? Vagy az a jobb választás, ha kipróbálom magam azon a területen, ami akkor még nagyon sok ismeretlent hordozott magában? Ez utóbbi a vitaminok, a modern vitaminkészítmények és az egészséges táplálkozás, a táplálkozástudomány egészségügytől különálló szakterülete volt.

Döntöttem, az orvosi praxis, a mindennapos gyógyítás és betegellátás helyett az utóbbit, a vitamin-tudomány világát választottam.

Töretlenül nagy lendülettel tanulmányoztam a vitaminokat és a szerepüket a gyógyításban, megelőzésben és az egészség fenntartásában.

Ahogy ezt korábban az orvoslással is tettem, most is arra törekedtem, hogy sok gyakorlati tapasztalatra tegyek szert. És ahogy kezdő orvosként hajlamos voltam túlzásokba esni a vállalt munka mennyiségét illetően, ez most sem történt másként. Ismét fejest ugrottam a mély vízbe.

Lehetőségem nyílt naponta akár 100 emberrel is beszélni a vitaminokkal kapcsolatos tapasztalatokról. Rengeteg időt fordítottam erre. Olyan emberek voltak ők, akik a javaslatomnak megfelelő összeállításokat fogyasztották.

Elmondták nekem a kedvező változásokat, amiket észleltek, megfigyeltek, és azt is, ha nem volt ilyen. Láttam, hogyan javul az állapotuk, hogyan gyógyul meg a betegségük és persze olyat is láttam, amikor a vitaminok nem segítettek.

Rendkívül nagy számú és nagyon különböző ember sokféle tapasztalatát volt szerencsém megfigyelni és összegyűjteni. Ezt semmilyen elméleti képzés sem helyettesítheti. Nagyon szerencsésnek éreztem magam, hogy ez az intenzív tapasztalatszerzés része lehetett az életemnek. Habzsoltam ezeket az információkat.

Továbbá – túlzás nélkül mondható –, hogy több ezer olyan gyógyulásról, állapotjavulásról szóló írásos beszámolót olvastam el, amelyek mind a vitaminoknak köszönhetően következtek be.

A hihetetlenül nagy mennyiségű gyakorlati tapasztalat csak tovább fokozta a szenvedélyemet és elkötelezettségemet a vitaminok helyes alkalmazása iránt.

Szakmai pályafutásom egyik legboldogabb időszaka volt ez. Ennek oka a megfigyelt és megtapasztalt alkalmazási sikerek magas száma volt. Egészen biztos vagyok abban, hogy minden orvos valami hasonlóról álmodik, ha felidézem a sikerek mértékét és mennyiségét.

Orvosként a hatóságok és a jog világában...

Jogszabályokat, eljárási rendet, hatósági, hivatali, bírósági működési módokat stb. kellett megtanulnom. Továbbá meg kellett tanulni a vitaminokkal kapcsolatos tudományos adatokat eddig teljesen új nézőpontból és célból felhasználni. A tudományt most nem az egészség szolgálatában, hanem jogi csatározások mezején kellett alkalmaznom. Ez is igencsak más volt.

Ráadásul az én megszokott világomban egy beteg segítségért fordul hozzám, amikor a tudásomat veszi igénybe. A jogilag szemben álló fél viszont a legjobb esetben is ellenfélként gondol rám. De még az sem kizárt, hogy ellenség vagyok a szemében. A hatóság nem segítséget akar kérni tőlem, mint egy beteg, hanem sarokba akar szorítani. Korlátozni akarja a tevékenységemet, meg akar büntetni, vagy végső esetben akár még tönkre is akar tenni.

Egy ilyen ellenséges helyzetnek az is része, hogy kétségbe vonják, sőt akár ártó szándékúnak állítják be az orvosi tevékenységemet. Ez nagyon rossz fényben tünteti fel azt, amiben hiszek. Beárnyékolja a tudásomat és a gyakorlatomat, különösen akkor, ha ezt széles körben még el is híresztelik.

Ilyen körülmények között nincs megkönnyítve a tudományos tények felhasználása jogi védelemre, pontosabban önvédelemre.

Amíg nem adod fel, addig nem vesztettél…

Abból a meggyőződésből indultam ki, hogy a hivatalokban is csak rendes emberek dolgoznak. Az is lehetséges, hogy csak téves információik vannak a szándékaimról. Ezért rendszeresen látogattam a hatóságokat. Intéztem és elsimítottam a problémás ügyeket. Eközben nem csak orvosi, szakmai feladatokat láttam el, hanem a munkám sokkal inkább diplomáciai jellegű tevékenység volt.

Az éles helyzetekben nagy hasznát vettem annak a két évnek, amit intenzíven az ember lelki működésének tanulmányozásával töltöttem el 2006 - 2008 között. Ebben az időszakban különleges kommunikációs módszereket sajátítottam el. A tanulmányaim lehetővé tették, hogy a szembenálló felet pontosan megértsem. Ez a tudás azt is magában foglalta, hogy akár kiélezett helyzetekben is képes legyek érvényre juttatni a gondolataimat. Így meg tudtam védeni a vitaminokat a tudományos igazságok felhasználásával.

A jogi ügyekkel kapcsolatban az volt talán a legmegrendítőbb, hogy a vitaminokra úgy gondoltam, hogy hihetetlenül sok előnnyel jár az alkalmazásuk. De bizonyos hatóságok és állami szervek a vitaminok alkalmazásában valami rosszat, nagy problémát és megfékezendő dolgot láttak. Ez a veszélyes helyzet még azzal is fenyegetett, hogy megakadályozza azt a tevékenységet, amit annyira fontosnak találtam, hogy ezt az életutat választottam.

A jogi csatározásoknak sok kellemetlen következménye van. A tartós pereskedés, a bírságok és egyéb megpróbáltatások rettenetesen időrabló és fárasztó tevékenységek. Sok esetben, amikor más emberek vagy cégek ilyen nagyságrendű jogi támadásokba keveredtek, akkor hatalmas károkat szenvednek. A megpróbáltatások rombolóan hatnak az egész életre, sőt még a családot is veszélyeztetik.

A tárgyalások során sok esetben sikerült kamatoztatni a háziorvosi praktizálásom során szerzett tudásomat és rutinomat is. Ez az emberekkel való megfelelő bánásmódot foglalja magába, amire egy orvosnak nap mint nap szüksége van.

A hivatalos szervekkel való háborúskodásban az én szerepem főleg az volt, hogy kifejezetten jó szakmai és emberi kapcsolatokat sikerült kialakítanom a kezdetben zord és kérlelhetetlen hatóságokkal.

A kitartó munka eredménye...

A kezdetben kilátástalannak látszó helyzet végül jóra fordult. Köszönhető ez néhány vállvetve velem küzdő munkatársam szorgalmának és erőfeszítésének is. Sokat nyomott a latba pár kőkemény jogász folyamatos szakszerű munkája.

A ellenségeskedő helyzetből végül békesség lett. Sőt, idővel jó együttműködés alakult ki a hivatalos szervek munkatársaival. Ez meglehetősen széles utat nyitott a vitaminok szabad felhasználásának és fogyasztásának.

Úgy hiszem, ez sok honfitársunknak hatalmas segítség. Így sikerült hozzájárulni Szent-Györgyi Albert régi szándékának megvalósításához. Ma sok magyar ember a legtudatosabb vitaminelhasználók közé tartozik a világon. Igazán bízom abban, hogy ez már most, vagy belátható időn belül megmutatkozik a népesség egészségi állapotában is.

Vitaminkészítmények fejlesztése...

A nyugodt évek alatt sikerült létrehozni egy rendszerezett és harmonikusan kialakított termékpalettát. A kínálat olyan lett, amit a legmegfelelőbbnek gondoltam az emberek egészségének megóvása céljából. Ez magában foglalja a különböző erősségű, fokozatosan növekvő hatóanyag-tartalmú multivitamin sorozatokat is.

Létrehoztam egy olyan gazdag kínálatot, ami sokféle igényű embernek lehetővé teszi, hogy megkaphassa azt, ami minden szempontból a legmegfelelőbb számára.

Ezekben az időkben éreztem először igazán úgy, hogy a szigorúan vett orvosi pálya (praktizálás, gyógyítás) elhagyása nem volt hiába. Az eredmények kárpótoltak azért a veszteségért, amit a közvetlen gyógyító tevékenység abbahagyása jelentett számomra. Ekkor úgy láttam, hogy a vitaminokkal, étrend-kiegészítőkkel valóban sokaknak segíthettem. Hozzájárultam a jobb testi állapothoz és ahhoz, hogy ők és családtagjaik boldogabban élhessenek.

A megteremtett békeidők utat nyitottak a virágzásnak. Egészen biztos vagyok abban, hogy szaktudásommal és már addigi munkámmal is nagymértékben elősegítettem a vitaminok jótékony hatásainak megismerését. Tudom, hogy hozzájárultam a vitaminok általános elfogadottságának javításához. Ezzel több tízezer, talán néhány százezer ember általános testi jólétét segítettem.

Továbbhaladok a saját utamon...

A nyugalom időszaka csökkentette annak szükségességét, hogy a különböző és erős egyéniségek felülemelkedjenek a nézetkülönbségeiken. Így összességében kívánatosabbnak látszott, hogy külön, önálló utakon, a saját elképzeléseimnek teljesen megfelelve folytassam a vitamin-szakértői karrieremet.

Magam mögött hagytam a 15 évnyi szorgalmas munkát és ennek eredményeit a korábbi társaságban. 2019-ben az önálló folytatást választottam.

Tehát a küldetés nem ért véget számomra. Változatlan lendülettel folytatom az emberek egészségéért folytatott tevékenységeimet.

A jövő...

Egyre több megkeresést kapok egészséges ételekkel és vitamin-készítményekkel foglalkozóktól, hogy velük is társuljak.

Valószínű, hogy az orvosi és vitamin-fejlesztési és engedélyeztetési szaktudásomat és tapasztalataimat az emberek számára létrehozott táplálékkiegészítő területén is újra fel fogom használni.

2022. augusztus 3.

Dr. Lenkei György

orvos, vitamin-fejlesztési szakértő, egészségoktató